Három számfestő vagy gyémántfestő vásárlása esetén 10% kedvezmény! Szállítás 2-7 munkanap.

Közlemény

2021.06.29.

Kedves vásárlóink, ügyfeleink!


Ezúton szeretnénk tájékoztatni mindenkit, hogy cégünk sikeresen túljutott az elmúlt hónapok rendelés-teljesítési és kiszállítási krízis helyzetén és újult erővel vág neki a következő időszaknak.

Először is szeretnénk elnézést kérni mindenkitől, akinek bármilyen problémát, kellemetlenséget okoztunk a krízis időszakunk alatt.

Sajnos mi is, -mint sokan mások- termékeinket Kínai gyártótól szereztük be, Ők azonban a megnövekedett rendelésszámunkat már nem tudták kellő pontossággal és időben teljesíteni, így több ezernyi tőlük megrendelt termék kiszállítása vált ezáltal kétségessé, ami számunkra elfogadhatatlan volt. Így az ügyfeleink kiszolgálásának érdekében, saját, Magyarországi gyár megvalósítását láttuk az egyetlen, elfogadható megoldásnak.


Szerencsére hozzáértő befektetők álltak mellénk ezen törekvésünkben és az Ő segítségükkel neki is álltunk egy Magyar gyártóüzem fel
építésének, mely 2021. májusában -mint Magyarország és Európa első számfestő és gyémántfestő gyára - meg is nyitotta kapuit.


Azonban a Kínai “partnerünk” által nem teljesített és feltorlódott megrendelések legyártása, még csak ekkor kezdődhetett el és sajnos több hetet vett igénybe. Így fordulhatott elő az a helyzet, hogy az utolsó megrendelések kiszállítása, már több hónappal az eredetileg ígért időponton túl valósult csak meg.


Sajnos tudjuk, hogy az ügyfélszolgálati és tájékoztatási területen sem tudtunk minden esetben az elvártak szerint helytállni, de mentségünkre szóljon, hogy minden erőnkkel a vásárlóink kiszolgálásán, kártalanításán dolgoztunk, ami mostanra sikerült is.


Végtelenül hálásak vagyunk mindenki türelméért és megértéséért mert az, hogy ez sikerült, Önöknek is köszönhetjük.

A jelenünk és a jövőnk pedig az, hogy visszanyerjük vásárlóink bizalmát és bebizonyítsuk, hogy maximálisan érdemesek vagyunk arra.

Gyárunk, teljesk
örű alapossággal kiválasztott, - többségében Magyar gyártóktól beszerzett - minőségi alapanyagok felhasználásával készíti termékeit, magyar munkavállalók segítségével. A minőségi vászon mellett - többek között - a Kínai gyártókhoz képest a mi előre kikevert színárnyalataink száma több mint a duplája, és az igényeknek megfelelően folyamatosan bővül. Így a számfestő készleteink a legtöbb esetben sokkal szín-azonosabbak, pontosabbak és részletgazdagabbak. Ráadásul a festékek nem száradnak be, hiszen frissen keverjük ki a színeket, és a termékek sem állnak különböző raktárakban vagy utaznak hónapokat hajókon.


Nálunk rengeteg, már jelenleg is t
öbb mint 1100 db azonnal legyártható számfestő kép érhető el és kínálatunkat folyamatosan bővítjük.


Ezeken felü
l, természetesen készítünk egyedi, a megrendelők által beküldött fényképekből is számfestő készletet.

Termékeink többféle csomagolással és változatban is elérhetőek (Keret nélkül, DIY kerettel, keretre feszítve)
Továbbá számos kapcsolódó terméket is kínálunk a készleteink mellé  (külön DIY keret, egyedi tervezésű festő állvány, nagyító, LED világítású nagyító, díszkeret)

A hazai gyárunk előnye még a minőség, kiszolgálás, garanciális ügyintézés mellett az is, hogy a teljes termékpalettánk 2-3 napos gyártási határidővel teljesíthető. Garanciális és ügyfélszolgálati ügyintézésünket megerősítjük és folyamatosan várjuk építő jellegű visszajelzésüket, működésünk minden területén.

2021. szeptemberétől pedig többféle újdonsággal is készülünk, többek között tervezzük elindítani a gyéntfestő készletek, karcképek és sok egyéb más, népszerű termékek gyártását, forgalmazását, melyek egészen biztosan szintén elnyerik majd sok mindenki tetszését.

Bízunk abban, hogy a nehézségeinken túljutva, lesz lehetőségünk mindenki felé bizonyítani a termékeinkkel.

Őszinte köszönettel:
A számfestő.hu csapata